NOE

A NOE-díj a legmagasabb elismerés, melyet az Egyesületünkért végzett sok éves, kiemelkedő vagy a családokért végzett rendkívüli, áldozatos munkáért adományozunk.
Egyesületünk Elnöksége úgy döntött, hogy a beérkezett javaslatok alapján NOE-díjban részesíti a következőket:
Gál Kinga képviselő asszonyt,
aki az Európai Parlamentben folyamatosan képviselte a családok és a nagycsaládosok érdekeit. Felszólalásaival, nyilatkozataival napirenden tartotta és a figyelem középpontjába állította a családi értékeket. A magyar családok és a NOE érdekében tett erőfeszítései és eredményei kimagaslóak. A NOE brüsszeli programjain minden alkalommal számíthatott anyagi és erkölcsi támogatására, felszólalásaira, szakértemére. Az egyik javaslattevő volt, amelynek eredményeként egyesületünk elnyerte az Európai Polgár-díjat.
Hölvényi György európai parlamenti képviselőt,
aki több alkalommal is konferencia szervezésével, a NOE véleményének uniós szintű megjelenítésével járult hozzá nemzetközi tevékenységünk sikeréhez. Képviselői munkájának fókuszából sohasem hiányzott a családi értékek megjelenítése, amely tevékenysége minden területét áthatotta. A hazai családpolitika értékeinek és eredményeinek uniós szintű megjelenítésében elvitathatatlan érdemeket szerzett. Az egyik javaslattevő volt, amelynek eredményeként egyesületünk elnyerte az Európai Polgár-díjat.
Köszönjük állhatatos munkájukat