Konferencia, kiállítás

#mutiholdolgozol

A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány az általa létrehozott Balansz Program keretében idén is meghirdeti az Élménynapok Munkahelyeken Gyerekeknek programot.  

Milyen lesz az európai fogyatékosügy jövője?

Az európai fogyatékosügy jövőbeni irányáról, az elkövetkező tíz év terveiről szólt az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) által rendezett konferencia.

Lakhatási lehetőségek fogyatékos emberek számára – Online workshop a Kézenfogva Alapítványnál

Autizmusban vagy egyéb fogyatékosságban érintett szülőknek talán az egyik legalapvetőbb és legnyugtalanítóbb kérdés: mi lesz a gyermekemmel, ha én már nem leszek? Erre a kérdésre próbál válaszokat adni a KézenFogva Alapítvány által szervezett online workshop. Nagyon gyakorlatias módon, alapvető kérdésekről adnak tájékoztatást, megoldási javaslatokat, ismertetik a manapság aktuális lehetőségeket, elsősorban a támogatott lakhatásra fókuszálva. A workshopra a szülőket, a hozzátartozókat, a szakembereket, a támogatókat és magukat a fogyatékos embereket is várják.

X. Európai Nagycsaládos Konferencia Keszthelyen

Együttműködő partnerünk, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete 2021. július 9-11. között Keszthelyen rendezi meg a X. Európai Nagycsaládos Konferenciát, amely egyben az újratalálkozás ünnepe is.  

Online szakmai konferencia az állatvédelemről

Az állami szervek és a társadalmi szervezetek szerepe, feladata és lehetőségei az állatvédelem területén címmel szervezett online szakmai konferenciát a Civilút Alapítvány. A tanácskozásra meghívott szakemberek a jogszabályok, a tudomány és a civil szervezetek szemszögéből vizsgálták meg az állatvédelem helyzetét és legfontosabb kérdéseit.

Online nőnapi konferencia

A Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) és a Magyar Női Unió (MNU) idén a Mindennapok
Női Szemmel Egyesület (NŐISZEM) támogatásával rendezi meg hagyományos nőnapi
konferenciáját, „Tisztelet a Nőknek" címmel, március 8-án, 11.00 órától.

Lélekmozgató programok a Magyar Parasport Napja alkalmából

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) a parasportok és a parasportolók megünneplésére készülve ismét együttműködésre, megemlékezésre hívja az ország összes óvodáját, általános- és középiskoláját Lélekmozgató programjával. 

Sportos Cukros Tavaszi Konferencia

A Sportos Cukorbetegek Egyesülete 2021. március 20-án, szombaton az 1-es típusú cukorbetegek és családjaik számára rendez online konferenciát, a tanácskozás kiemelt témája az inzulinos kezelés két eszköze: a pen és az inzulinpumpa.

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Online workshop az otthonfelújítási programról

Online workshopot indított az Egyszülős Központ. Az ingyenesen igénybevehető szolgáltatás során szakértők válaszolnak a kormány új otthonfelújítási programjával kapcsolatban felmerülő kérdésekre. 

Diabétesz Világnap - Online konferencia

A Sportos Cukorbetegek Egyesülete 2012-ben alakult azzal a céllal, hogy az 1-es típusú cukorbeteg felnőtteket, gyermekeket és családjaikat támogassa, segítse, számukra edukációs, közösségépítő, szabadidős tevékenységeket és programokat szervezzen.
A korábbi években ezen a napon - november 14-én - egy olyan konferenciát szerveztünk nektek, ahol választ kaphattatok a diabétesszel kapcsolatos összes kérdéseitekre. Sajnos idén nincs lehetőségünk ezt személyesen megadni nektek, de nem szeretnénk ha úgy telne el ez a nap, hogy nem ünnepeljük meg kellőképpen a Diabétesz Világnapot.