Folytatódik a Civil út Alapítvány fogyatékosügyi, zenei tehetségkutató és tehetséggondozó mentorprogramja, a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával. A jelentkezés már elindult, a Random Trip (ft. Bagossy Norbi, Margaret Island, Mező Misi, Pásztor Anna, Szebényi Dani) Csak boldog című számának újragondolása, zenei feldolgozása a 2024. évi kihívás első célja.
A tavalyi sikerek után nem volt kérdés, hogy szükség van-e olyan tehetségkutatóra, amely a fogyatékossággal élő emberek számára ad lehetőséget megmutatni egyediségüket. Miután a Magyar Zene Házában első koncertjük alkalmával bemutatkoztak a program nyertesei, már biztos volt, hogy elindul a tehetséggondozó második része. De előtte még rajzeszközöket kellett gyűjteni!
A rendkívüli zenei program bölcsője, és egyben az alapítvány hagyománya, hogy minden évben olyan adományokat gyűjt a sérült gyermekek számára, amely a művészetterápiás foglalkozásaikat, ezáltal a kommunikációjukat segíti. Immár ötödik alaklommal indult útjára a Civilút és az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) közös jótékonysági akciója, mely során idén rekordmennyiségű adomány gyűlt össze. 71 527 darab rajzeszköz vehettek át fogyatékossággal élő gyermekek és fiatalok a szeptember 10-én a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
„A célunk a művészeti, kulturális és közösségi integráció segítése, valamint a valódi értékteremtés. Az rajzeszközöket a Sérült Gyermekek Napján kiosztottuk az érintetteknek, megható volt látni, mekkora örömet okoz számukra a sok színesceruza, filctoll, vízfesték és matrica. A munka itt nem állt meg, máris elindítottuk a Varázsceruza Program zenei tehetségkutató második részét, ami az alapítvány egyik legszerethetőbb projektje. Az első évad szép sikereket ért el, büszkék vagyunk a mentoráltjainkra, Kovács Cintiára, Kovács Dzseniferre, Madaras Dorottyára és Pintér Norbira. Biztos vagyok benne, hogy az idei évben is sok szép és megható pillanatot fog okozni a mentorprogram. Nagy zenerajongó vagyok én is, kíváncsian várom az új alkotásokat.” – nyilatkozta Gulyás Andrea, a Civil út Alapítvány kuratóriumi tagja.
A Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával mentoráltjai három hónapos zenei képzés során gyakorlati órákon és workshopokon sajátítják el a dalszövegírás, dalszerzés alapjait. Tanulnak zenetörténetet és stílusgyakorlatok segítségével kezdenek a profi zenészekkel közös dalszerzésbe. A program célja, hogy a fogyatékosügy a zene által a popkultúra részévé váljon, és a jelentkezők lehetőséget kapjanak tehetségük és a képzés során elsajátított tudástár révén arra, hogy elkezdhessék építeni zenei pályájukat.
A program második évadjában ismét Pásztor Anna lesz az ügy zászlóvivője, mentorként segíti a szerencsés résztvevőket.
„Igazán tiszta és őszinte lelkekkel találkoztam az eddigi program során, amely fantasztikus zenei-, lelki utazást adott nekem, olyan élményt, amiben korábban még nem volt részem a pályám során. Semmiért nem cserélném el ezt a tapasztalást, rengeteget tanultam ezektől az alkotni vágyó fiataloktól. Elsősorban azt, hogy őket nem kell megmenteni, sajnálni vagy oltalmazni, kapaszkodókat kell nekik adnunk, hogy kibonthassák azt a csodát, ami bennük lakik. Óriási lelkesedéssel és várakozva vágok bele a második fordulóba, már most nagyon izgatott vagyok, vajon milyen feldolgozások érkeznek be az alapítványhoz.” – mondta el Pásztor Anna, az Anna and the Barbie énekes, dalszerzője.
Szebényi Dániel az, aki a mentorprogram első részében végig fogta ezeknek a fiataloknak a kezét, és idén sem lehet más a tehetségkutató és tehetséggondozó zenei producere, mint a godfater. dalszerző-frontembere. A programhoz további meglepetés zenészek csatlakoznak még, akik workshop formájában támogatják a kiválasztott tehetségek munkáját.
Október 10. éjfélig szeretettel várjuk minden 18. életévét betöltött, fogyatékosságról szóló igazolással és magyarországi lakcímmel rendelkező zenei tehetség jelentkezését. Profi vagy amatőr énekes, dalszerző, együttes egyaránt felvételt nyerhet a zenei képzésbe, melyet a Civil út Alapítvány támogat.
A pályázat részletei a program hivatalos oldalán érhetőek el: