A magyar versenyzők, a szurkolók, a szervezők és az együttműködő partnerek számára is sikeresen zárult a budapesti öttusa világkupa. Az április 23-28. között megrendezett eseményen sportolóink egy ezüst és egy bronz mellett öt top 10-es eredményt hoztak, fontos pontokat gyűjtve ezzel a ranglistán.
A Magyar Öttusa Szövetség szervezésében zajlott sportesemény hatalmas nézőszámot vonzott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusára. A Civilút Alapítvány együttműködő partnerként testközelből figyelhette a versenyek profi lebonyolítását és a világ minden tájáról érkező, köztük a hazai versenyzők elszánt versenyét és emberfeletti teljesítményét.
A Magyar Öttusa Szövetség vállalta azt is, hogy most Budapesten először a családok, szurkolók és minden érdeklődő számára ingyenesen látogatható rendezvényt is tető alá hoz. Így született meg egyfajta sportfesztiválként a Fan Zone, ahol számos izgalmas program, sportos aktivitás közül lehetett választani. A Civilút Alapítvány kitelepülésénél a klasszikus és sokak kedvencének mondható célbadobással lehetett szerencsét próbálni, melyen a pontosan célzók izgalmas ajándékokat nyertek.
Alapítványunk munkatársait is magával sodorták a színes programok izgalmai, így nagy reményekkel vett részt csapatunk a vállalatok számára szervezett Laser Run váltó futamon. Igazi sportélményben volt részünk, ugyanis a Világkupa versenypályáján bizonyíthattuk rátermettségünket.
Együttműködő partnerként vettünk részt az Öttusa Világkupán a Civilút Alapítvánnyal. Nagy öröm számunkra, hogy mind a rendezvény, mind a pedig a Magyar Öttusa Szövetség partnerei lehetünk a társadalmi felelősségvállalásban. A rendezvényen igyekeztünk felhívni a figyelmet a kiemelt társadalmi témákra, mindemellett pedig az alapítvány munkájára. Ezek mellett pedig ügyességi játékokkal készültünk, mind a felnőtteknek, mind a gyermekek számára egyaránt.” – mondta el a rendezvény helyszínén a Civilút Alapítvány operatív igazgatója, Vezér tamás Dániel.
2024-ben igyekszünk minél több sportos eseményen részt venni, ami a sport évének köszönhetően számos kitűzött célt fogalmazott meg szervezetünk számára. Terveink között szerepel, hogy a jövőben is a MÖSZ segítségére legyen, akik a világkupa lebonyolítása után a 2027-es öttusa vb megrendezését pályázza meg.