A Puskás musical jószolgálati partnerei vagyunk!

A Puskás musical jószolgálati partnerei vagyunk!

A Puskás musical jószolgálati partnerei vagyunk!

Puskás, a musical címmel nagyszabású zenés színházi produkció készült Szente Vajk rendezésében; a legismertebb magyar életéről szóló darab elő-bemutatója augusztus 20-án lesz az Erkel Színházban. A Civilút Alapítványt az a megtiszteltetés érte, hogy jószolgálati partnerként segíthetjük a produkciót.

A Puskás musical a legismertebb magyar ember – és, közvetve, minden idők egyik legnagyszerűbb futballcsapata, az Aranycsapat – történetét dolgozza fel és állít nekik méltó emléket. – Puskás Ferenc és az Aranycsapat tagjai már életükben is legendák voltak, most pedig már a történelmünk szereplői – mondták a musical alkotói a sajtótájékoztatón. Sikereik, tehetségük, hazaszeretetük, győzni akarásuk mind-mind olyan érték, amelyet meg kell őrizni és át kell adni a következő generációknak.

A musical 1937 és 1960 között játszódik, Puskás 10 éves korától - amikor először igazolja le a Kispest - a Real Madrid–Eintracht Frankfurt BEK-döntőig mutatja be a világ legnagyobb futballistájának életét. - A darab nem a fociról szól. A Puskás musical egy ikon története, aki mindazt képviseli, amit mi magyarok jónak, szépnek tartunk saját magunkban. A musical barátságról, hűségről, hazaszeretetről, szerelemről és csibészségről szól – mondta el a darabról Szabó László producer.

A Civilút Alapítványt az a megtiszteltetés érte, hogy jószolgálati partnerként segíthetjük a produkciót és lehetőséget kaptunk arra, hogy betekinthessünk a kulisszák mögé is. Hogy ez mit is jelent pontosan? Szervezett csoportoknak ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött látogatást biztosítunk a musical próbáin augusztus 16-19 között. Elsősorban olyan személyeket, szervezeteket szeretnénk megajándékozni ezzel a különleges élménnyel, akik egyébként speciális élethelyzetük miatt nem tudnának részt venni hasonló eseményen vagy az előadáson. Fogyatékossággal élőket, hátrányos helyzetű gyerekeket, nagycsaládosokat, egyedülálló szülők gyermekeit és időseket kalauzolunk el a próbákon, a kulisszák mögött. A résztvevők ízelítőt kapnak a musical hangulatából, zenei világából, a látványos táncos elemekből és a színházi világból is. Kicsit közelebbről is megismerhetik, hogy a rendező, a színészek és a technikai stáb munkája hogyan áll össze egy nagyszerű előadássá.

Természetesen várjuk más érdeklődők jelentkezését is, amelyeket a szabad férőhelyek függvényében tudunk fogadni.

 


Jelentkezni lehet az alábbi e-mail címen: info@civilut.hu

A produkcióról további információ: https://puskasmusical.hu/