Ágotás gyermekek kaptak meghívást a Puskás, a musical előadására

Ágotás gyermekek kaptak meghívást a Puskás, a musical előadására

A Puskás musicalt tekinthették meg a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatótól érkező fiatal vendégek. Szabó László, a MusicalNeked Produkció vezetője köszöntötte az állami gondozásban élő gyermekeket az előadás kezdetén. 

A Puskás, a musical produkció jószolgálati partnereként a Civilút Alapítvány két célkitűzést fogalmazott meg. Egyrészt arra törekszik, hogy minél több ember számára közelebb hozza a világklasszis magyar focista, Puskás Ferenc életét és a magyar sport történetét. Másrészt segíti, hogy a fogyatékossággal, nehezítettséggel élő emberek, nagycsaládosok, egyszülős családok is részesülhessenek a színházi élményben.

Ennek jegyében a MusicalNeked Produkció által felajánlott tiszteletjegyeket az Alapítvány az együttműködő partnerei tagjai között osztja meg. Az októberi előadásokon állami gondozásban élő gyermekek vettek részt.