Meghökkentő tapasztalatokat szereztek a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium tanulói a decemberi Esély Sportnapon.
A II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. idén is megrendezte érzékenyítő sport programját, melyre a fogyatékossággal élő emberek társadalmi integrációjának fontosságára hívják fel a figyelmet. A szervezők együttműködő partnereként a Civilút Alapítvány játékos feladatokkal készült az érdeklődő diákoknak. A legnagyobb sikere az „Iskolánk másképpen túra” névre keresztelt szemléletformáló programnak volt. A diákok párokba rendeződtek, a pár egyik tagjának bekötöttük a szemét, a másikuk a „vakvezető segítő” szerepét töltötte be, akinek irányítania kellett őt. A csoport tagjai tettek egy kört az iskolában és különböző hétköznapi feladatot oldottak meg látássérültként és annak segítőjeként (lépcsőzés, hely- és helyzetérzékelés, kézmosás, tárgyak felismerése, lifthasználat). A túra alatt kérdéseket tettünk fel nekik, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésére egy látássérült embernek a közlekedésben, tanulásban, munkavállalásban.
A Ne sülj fel! kvízünket is majdnem mindenki kitöltötte, a diákok lelkesedése páratlan volt. A résztvevőknek a Civilút kitelepülés asztalánál munkatársaink mutatták be az alapítvány által létrehozott játékos kvízt, amely abban segít eligazodni, hogy hogyan tudunk hatékonyan kommunikálni és segíteni a fogyatékossággal élő embereknek. A kitöltéshez nagy segítséget jelent a Kapocs Kártya, amely az egyes fogyatékossági csoportokról szóló tudnivalókat foglalja össze. A kvíz kitöltésével sárga napszemüveget nyerhettek a résztvevők.