A Puskás, a musical szeptemberi utolsó előadásán az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány tagjait, egyszülős családokat látott vendégül a Civilút Alapítvány.
„Nagyon szépen köszönjük ezt a remek lehetőséget, amelyet kaptunk. Egyedül nevelek 2 gyermeket, úgyhogy színházra költeni nagyon ritkán tudunk éppen ezért volt hatalmas élmény a gyerekeknek is és nekem is. Nagyon monumentális, felemelő szórakoztató és kicsit szomorú is volt a Puskás, a musical. Köszönjük, hogy láthattuk, hallhattuk és kicsit átélhettük Puskás Ferenc és az Aranycsapat történetét. „ – írta az előadás után az egyik résztvevő család.
A Puskás, a musical jószolgálati partnereként a Civilút Alapítvány arra törekszik, hogy a fogyatékossággal élő embereknek, hátrányos helyzetű gyermekeknek, nagycsaládosoknak, egyedülálló szülők gyermekeinek és időseknek szervezzen látogatást a musical előadásaira.