Hogyan hallanak a nagyothalló emberek? - ismeretterjesztő előadásaink segítik a jobb megértést

Hogyan hallanak a nagyothalló emberek? - ismeretterjesztő előadásaink segítik a jobb megértést

A gyerekek kíváncsian és nagy lelkesedéssel vágtak bele a Civilút Alapítvány rendhagyó és szemléletformáló hallás-tesztjébe a HM Stefánia Palota udvarán 2023. június 6-án, Budapesten. Összesen 260 diák gyűlt össze a Magyarország Átfogó Egészségügyi Szűrőprogramja (MÁESZ) szervezésében zajlott rendezvényen, amit alapítványunk a Hangzoona audiológusának segítségével tett színesebbé.

A Kaffka Margit Általános Iskola ép hallású tanulói interaktív audiológiai „játékon” keresztül, speciális technikai eszközök segítségével, audiológus szakember vezetésével szereztek személyes tapasztalatokat a hallás világáról. 

Különböző hallásveszteségeket mutattunk be profi szimulációs szoftver segítségével, amely meglepő reakciókat váltott ki a kisebbekből. A bemutató során ugyanazt a szöveget hallgatták meg enyhe, közepes-, nagyfokú, valamint magashangveszteségek esetén. Megtapasztalták, hogy nem pusztán a hangerő változik, hanem a különböző frekvenciájú hangok hiányából adódóan a beszéd érthetősége is jelentősen csökken.

Bemutattuk azt is, milyen az élet hallókészülékkel. A mai modern készülékek Bluetooth-on keresztül szinte minden kompatibilis eszközzel képesek kapcsolódni, de a hallókészülékek működését számos tényező befolyásolja. A gyerekek számára kiderült, hogy hogyan változik a hang minősége a távolság, a zaj és a rossz teremakusztika következtében.

Napjainkban világszerte több millió személyt – a világ népességének 5%-át – érinti a siketség vagy valamilyen fokú halláskárosodás. Magyarországon közel tízezer siket és több mint hatvanezer nagyothalló ember él.

A Civilút Alapítvány fontosnak tartja, hogy minél több ember, elsősorban diákok betekintést kapjanak a hallásveszteséggel élők nehézségeibe. Együttműködésben a Hangzoona Kft.-vel a WHO 75. éves jubileumi rendezvényén interaktív audiológiai szemléletformáló programot biztosítottunk a diákoknak.