Milyen irányba fejleszthető az idősgondozás? Többek között erre kereste a választ a Civilút Alapítvány által rendezett „Idősgondozás Magyarországon és az Európai Unióban” című konferencia. A döntéshozók, a szakmai és civil szervezetek, érdekvédelmi szervezetek, a tudományos élet képviselői egyetértettek abban, hogy az idősgondozásban olyan, az egyéni szükségletekre is reagáló megoldásokra van szükség, amelyek a digitális technológia biztosította lehetőségek felhasználásával elősegítik az Európai Unió által hirdetett helyben történő öregedés (aging in place) megvalósítását.
Az Európai Unió tagországaira – illetve Európa egészére – jellemző az átlagéletkor emelkedése. A társadalomban egyre nagyobb arányban van jelen a szenior korosztály, és a családszerkezet megváltozásával pedig egyre nagyobb figyelem hárul az idősgondozás kérdésére. A Civilút Alapítvány által szervezett konferencia célja az volt, hogy megvizsgálja: milyen irányba fejleszthető az idősgondozás, melyek azok a formális és informális támogatási eszközök, amelyek az idősek érdekeit szolgálják. A kérdést úgy is feltehetjük, hogy az idősotthoni ellátás helyett milyen megoldásokkal segíthetjük, hogy az idős emberek otthonukban, a megszokott környezetükben éljenek – lehetőségeikhez mérten – aktív és független életet.
A meghívott szakértők – döntéshozók, a szakmai, civil és érdekvédelmi szervezetek, a tudományos élet képviselői – ugyanis egyöntetűen azt a véleményt fogalmazták meg, hogy az idősek érdekeit a helyben történő öregedés (aging in place) szolgálja leginkább. Ez a szemléletváltozás jelenik meg azokban a programokban is, amelyeket az előadók ismertettek a konferencián.
Dr. Beneda Attila, a Miniszterelnökség Családpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkára egyebek mellett a Digitális Jólét Pontokat és a Digitalizáció az Aktív Idősekért Programot emelte ki, amelynek keretében országszerte térítésmentes informatikai kompetenciafejlesztéssel segítették a 65 évnél idősebbeket. A képzés célja az informatikai eszközök alapszintű ismeretének valamint az internet hatékony, biztonságos használatának elsajátítása volt. Emellett arról is beszélt, hogy a közösségi élet és a sport – például az Országos Gyalogló Idősklub hálózathoz való csatlakozással – ugyancsak nagyban hozzájárul az idősek egészségének és önállóságának megőrzéséhez.
Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kurátora az Odaadó Programot mutatta be a jelenlévőknek. Ennek lényege, hogy hogy a szenior korosztály a digitális technológia felhasználásával – a www.odaado.hu weboldalon és az Odaadó Applikáción keresztül – találja meg a számára megfelelő szolgáltatásokat, illetve ellenszolgáltatásért vagy önkéntesként az idősek is felajánlhatják tudásukat, szakértelmüket. – Az a cél, hogy az Odaadó Program biztosítsa a független életvitelhez szükséges gondoskodást – emelte ki.
Jeneiné dr. Rubovszky Csilla, Belváros-Lipótváros család- és szociálpolitikáért felelős alpolgármestere és az Országos Idősügyi Infokommunikációs Program szakmai irányítója bemutatta programjukat, amely elsősorban azokat a 80 év feletti időseket segíti, akik hátrányos helyzetű településeken magányosan élnek és nem, vagy csak segítséggel képesek elhagyni otthonukat. Részükre az állam finanszírozta a számítógépet és internet szolgáltatást és az eszközök elsajátításához szükséges képzést, saját otthonukban. Az alapismeretek megszerzése után napi 8 órában olyan online programokat biztosítanak a számukra, amely a három legnagyobb problémájuk, a magányuk enyhítéséhez, a biztonságuk növeléséhez és az egészségromlásuk akadályozásához járulnak hozzá. Kitért arra is, hogy pilotként elindították az Okos Otthon Programot, amely a mesterséges intelligencia segítségével összehangol élet- és vagyonbiztonságot garantáló digitális eszközöket, annak érdekében, hogy a bentlakásos intézménybe költözésre várakozók listája 40 százalékkal csökkenjen.
- Az idősek biztonságban szeretnék magukat érezni, méltóságukat megőrizve minél hosszabb ideig szeretnék fenntartani önálló életvitelüket – mutatott rá előadásában Mátics Katalin, a Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesülete elnöke. Mint mondta, ebben a digitális és smart megoldások mellett szükséges lenne új szolgáltatási koncepciók megalkotására, illetve az egészségügyi és a szociális szolgáltatók munkájának összehangolására, amelyhez a digitális eszközök szintén támogatást nyújthatnak.
A szemléletváltás fontosságáról beszélt előadásában Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Program támogató szakértője. Jelenleg az idősgondozás elsősorban fizikai és egészségügyi vonatkozásban tekint az idősekre, a szellemi, lelki és spirituális dimenziók csak ritkán jelennek meg a szolgáltatásokban. Holott az idősek képzése, a tanulás, a mentális gondozás, a sport vagy kulturális lehetőségek nagyban hozzájárulnak az aktív és független időskor megteremtéséhez – emelte ki.
Az előadások után a konferencia interaktív fórummal folytatódott, amelynek keretében a résztvevők, elsősorban az érintett szenior korosztály is kérdéseket, javaslatokat fogalmazott meg.
Budapest, 2022. április 7.
A konferencia videoanyaga: https://www.youtube.com/watch?v=EpN9P4kL4Bw
A konferencián készült képek: https://www.civilut.hu/programjaink/galeria/idosgondozas-magyarorszagon-es-az-europai-unioban-konferencia