Igazi örömzenéléssel zárult a Varázsceruza első mentorprogramja a Magyar Zene Házában

Igazi örömzenéléssel zárult a Varázsceruza első mentorprogramja a Magyar Zene Házában

Végéhez ért a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című fogyatékossággal élő személyeknek hirdetett tehetségkutató és tehetséggondozó mentorprogramunk, melyben a zenéé volt a főszerep. A háromhónapos képzés méltó megkoronázása volt, hogy az elért eredményeket és az elkészült dalokat az impozáns Magyar Zene Házában mutathattuk be a közönség előtt március 13-án.

A záróeseményen az eredmények prezentálása mellett a mentoráltaké volt a főszerep, Madaras Dorottya, Kovács Cintia, Kovács Dzsenifer és Pintér Norbert előadták az általuk írt dalokkal, valamint az Anna And The Barbies együttes Márti dalának feldolgozását is elénekelték.

„Mindannyiunk számára egyszerre volt csodaszép és felemelő élmény megtapasztalni a mentoráltak fejlődését, kreativitását, tehetségének és rengeteg munkájának gyümölcsét meghallgatni.” – fogalmazott Megyeri a Gabriella, a program kreatívigazgatója.

A program két zenei hajtómotorja, Pásztor Anna és Szebényi Dániel is jelen voltak az eseményen, akik nem csak személyes élményeiket mesélték el az elmúlt három hónapról, de egy zenei játékra is invitálták a közönséget.

A rendezvényt mindenki számára akadálymentessé tettük, ebben 2 fő jeltolmács volt segítségünkre, Horváth Zsófia és Szarvas Gabriella.

Hálásan köszönjük főtámogatóinknak, a HR Fest-nek, az Auchan-nak és az Audmax Kft-nek, hogy segítségükkel lehetőséget kaptunk a Varázsceruza - Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával programunk megvalósítására.

Köszönjük az alprogramok támogatóinak a kitartó, rengeteg segítséget:

Gránit Bank - A Digitális Bank, Nagycsaládosok Országos Egyesülete, Tisztelet Társasága, Brain Bar, Design Terminal, BODY and SOUL Szépségszalon, Ezüstcipő Focisuli, Belvárosi Közösségi Tér, Ficsak - Fiatal Családosok Klubja, Ringató főoldal - Ringató Kiadó, alapító: Gróh Ilona, World Athletics Championships Budapest 23, Hillbrown Consulting Kft., Árgus Security, Puskas. com Kft., SOS Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, Horfer Serleg Kft., Humanitás Szociális Alapítvány, BPA Invest Kft., Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ Kft., KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft, Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft., Next Promotion, MASPED Zrt.