A Civilút Alapítvány 2023-ban változtatott a Varázsceruza jótékonysági adománygyűjtő programján, melyet fogyatékossággal élő gyermekek és fiatalok javára folytatott a korábbi években. Ezt a tevékenységet kiegészítve a Budapesti Korai Fejlesztő Központ számára is gyűjtésben fogott, hogy a szervezetet segítse egy játszótéri elemmel, amely révén az integrációt segítve közösen tudnak egyaránt tudnak játszani a központban segített gyermekek az intézményt látogató, fogyatékossággal nem élő gyermekekkel. Emellett idén első ízben indította útjára Varázsceruza - Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című tehetségkutató, tehetséggondozó programját, mely során három kiválasztott énekes vagy formáció kap lehetőséget zeneszakmai fejlesztésre Pásztor Anna és a programot segítő zenei producer segítségével.
2020-ban 6265 db, 2021-ben 12 017 db, 2022-ben 13 528 db rajzeszközt gyűjtöttek más szervezetek, cégek támogatásával, idén azonban ezeket a számokat meghaladva 34 815 db gyűlt össze. A rajzolás nagyban hozzájárul a sérült gyermekek, fiatalok kommunikációjának, önkifejezésének fejlesztéséhez. A tárgyi eszközök gyűjtése mellett lehetőséget biztosított a pénzadományok gyűjtésére is. Az összegből az alapítvány ceruzákat vásárolt.
Az idei évben rajzeszköz adományok gyűjtése 2023. augusztus 21. – szeptember 30. között zajlott. A korábbi és új partnereket, lehetséges együttműködő vállalatokat, vállalkozásokat elektronikus formában kereste meg a Civilút a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával prezentációval, mely a három alprogramból álló, teljes koncepciót bemutatta.
A támogatások, adományok révén összegyűlt rajzeszközök és ajándéktárgyak egy része szeptember 11-én került átadásra a Budapesti Fővárosi Állatkertben a Sérült Gyermekek Napján az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének szervezésében a fogyatékossággal élő gyermekeknek, fiataloknak számára. A fennmaradó eszközöket az ÉFOÉSZ-szal együttműködésben a Kiskőrösi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola számára juttattuk el.
A gyűjtés a következő, a program rajzeszközgyűjtés projektjében részt vevő szervezetek, cégek segítségével valósult meg:
Nagycsaládosok Országos Egyesülete, Tisztelet Társasága, Magyar Könyvvizsgálói Kamara, Brain Bar, Design Terminál, Body & Soul szépségszalon, Ezüstcipő Hallássérült Fiatalok Focisulija, Belvárosi Közösségi Tér, Fiatal Családosok Klubja, Ringató Magyar Zenei Nevelési Alapítvány, Budapest 2023 Nonprofit Zrt., Hillbrown Consulting Kft., Auchan Magyarország, Árgus Security, Puskás.com, Humanitás Szociális Alapítvány, BPA Invest Kft., Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ Kft., KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft., FŐKEFE Közhasznú, Nonprofit Kft. Next Promotion, MASPED Zrt.
Az alapítvány minden együttműködőnek hálásan köszöni a támogatást.