Mentsünk meg együtt minél több gyermeket!

Mentsünk meg együtt minél több gyermeket!

Mentsünk meg együtt minél több gyermeket!


A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat gyermekrohamkocsijának felszerelésére gyűjt az idén a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) a családszervezetek adventi vásárán. A jótékonysági akcióban a Civilút is részt vesz.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az eseményen példaértékűnek nevezte, hogy a Ficsak, illetve az akciót támogató mintegy 30 szervezet a koronavírus-járvány idején is segítséget tud nyújtani másoknak. Hangsúlyozta, hogy a járvány első hullámát a magyar társadalom példátlan összefogása nyomán sikerült legyőzni. Ugyanakkor a második hullám
sokkal nagyobb kihívás, amelyben “sok lemondással kell helytállnunk” – tette hozzá. Különösen aktuális, hogy egy gyermekmentő szolgálatnak ajánlják fel az idei adományokat, egy olyan szervezetnek, amely a járvány idején a mentőkre háruló terhelést is enyhíteni képes – mondta, hozzáfűzve: a szolgálat egyben a gyermekintenzív-ellátás kinyújtott karja, hiszen a mentőorvosok eredetileg kórházi intenzív osztályokon dolgoznak. Tevékenységük nyomán a gyermekek gyors, szakszerű ellátást kaphatnak a járvány idején is – mondta Horváth Ildikó.

A Ficsak képviseletében Király Nóra arról szólt, hogy immár ötödik éve rendezik meg az adománygyűjtő akciót; korábban többek között a szívbeteg gyermekek vagy a koraszülöttek támogatására vártak adományokat. Az idei online vásárral az a céljuk, hogy egy speciális M1 Stryker típusú hordágyra, amelynek ára mintegy 2,5 millió forint, összegyűjtsék a pénzt. A gyűjtésből beszerzésre kerülő eszköz elengedhetetlen felszerelése a mentőautónak, nélkülözhetetlen a kicsik ellátása során. A felajánlásokat az adjukossze.hu weboldalon lehet megtenni – mondta Király Nóra.

Goschler Ádám, a mentőszolgálat orvosigazgatója elmondta, hogy az életveszélyes állapotú kisgyermekek helyszíni ellátása és szállítása különleges szakmai, gyakorlati és műszeres felkészültséget igényel. 1999-ben a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat azért jött létre, hogy különleges gyermekrohamkocsik és gyermek mentőorvosi kocsik elindításával segítsék az Országos Mentőszolgálat munkáját. Az egy évtizede az észak-magyarországi és az észak-
alföldi régióban tevékenykedő mentőautóikkal együtt évente 3000-3500 gyermek ellátását végzik – tette hozzá.

MTI