A Civilút sem maradt ki a fesztivál szezonból. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Feszthez csatlakozott szervezetünk Esztergomban július 27-29. között, hogy az önfeledt bulizás közben edukáljunk, tájékoztassunk.
Az MCC az ország iránt elkötelezett, a helyi közösségekért tenni akaró, honfitársaikért és a környezetükért felelősséget érző fiatalokat támogatja abban, hogy a bennük rejlő tehetséget – társadalmi és kulturális helyzetüktől függetlenül – kibontakoztathassák és azt saját maguk, hosszú távon pedig a magyarság javára kamatoztathassák. Ennek egyik eszköze az MCC Feszt, Magyarország első számú szakmai és könnyűzenei fesztiválja, amely lehetőséget kínál az együttműködésre, kommunikációra és a tudásmegosztásra.
A Civil út Alapítvány kiemelten fontosnak tartja az együttműködést azokkal a fiatalokkal, akik szem előtt tartják az egyéni és társadalmi felelősségvállalás kérdését. Ezért voltunk ott mi is a fesztiválon. Két aktivitásban is kipróbálhatták magukat a fiatalok.
A Ne sülj fel! kvízünket több százan kipróbálták, így játékos, könnyed formában hívtuk fel a figyelmet arra, hogy hogyan lehet jól segíteni a fogyatékossággal élő embereknek. A kvízkérdések több fogyatékossági területre kiterjedtek. A megoldáshoz segítséget is nyújtottunk: a kvíz kitöltése előtt a résztvevők elolvashatták szemléletformáló kiadványunkat, a Kapocs Kártyákat. Majd ez alapján töltötték ki a tesztet. A helyes válaszadóknak napszemüveget adtunk ajándékba.
A Civilút szerencsekerékkel különböző, apró ajándéktárgyakat nyerhettek a résztvevők.
A rendezvényen összesen 47 000 látogató volt, több százan keresték fel a Civilút sátrát, részt vettek a szemléletformáló és edukációs aktivitásban.