Nincs ép és fogyatékos, csak zenész és közönség - kultúrával hagytak nyomot a világban

Nincs ép és fogyatékos, csak zenész és közönség - kultúrával hagytak nyomot a világban

Sikeresen gyűjtöttek rajzeszközökre, speciális játszótéri elemre, és zenei tehetségkutató, tehetséggondozó programot valósítottak meg a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával program során, amelyben négy fogyatékossággal élő fiatal kapott rendkívüli lehetőséget.

A Magyar Zene Házában mutatta be a program záróeseményén tehetségét az a négy fiatal mentorált, akik lehetőséget kaptak tehetséggondozásra a Civilút Alapítványtól. Az eseményen a program kreatívigazgatója, Megyeri Gabriella ismertette az elért eredményeket és a program kitűzött céljait: “A program célja az volt, hogy a kultúrán, azon belül is a zenén keresztül szólítsa meg a többségi társadalmat üzenetével: a sors nem válogat, de a tehetség sem. A zenében nincs fogyatékosság, csak zenész van és közönség, közösség teremtődik és közös élmény. Nem hagyományos módon építkeztünk, mert a klasszikus gyűjtési akciókon kívül idén a fenntarthatóság vált kiemelt szemponttá. A többségi társadalmat sikeresen értük el, hiszen csak online a mentoráltakról és a programról szóló rövid videók organikusan több mint 1 400 000 megtekintést értek el, ami egy óriási szám, hiszen nem volt ilyen jellegű előzményünk.”

Összefogásban a fogyatékossággal élő gyerekekért

A Civilút 34 815 db rajzeszközt gyűjtött össze a program első részeként cégekkel és civil szervezetekkel, amelyeket együttműködésben az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségével osztottak ki. Az összegyűlt rajzeszközök egy részét a Sérült Gyermekek Napján a Fővárosi Állatkertben adták át kora ősszel. Másik részét a Kiskőrösi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola kapta meg.

Társadalmi integráció 

A program második részeként sikeresen szervezetek gyűjtést a 31 éve működő Budapesti Korai Fejlesztő Központ számára, amelyből speciális játszótéri elemet, egy pillangó libikókát vásárolnak, és telepítenek, hogy a fogyatékossággal élő és az ép gyerekek közösen tudjanak játszani, mert az így szerzett közös élmény segíti a sérült gyerekek társadalmi integrációját, és növeli az elfogadást. Az eszközt a nyár folyamán telepítik, és adják át Budapesti Korai Fejlesztő Központ számára a következő tanév megkezdése előtt.

Kultúrával és fenntarthatósággal a közös ügyért

Kovács Cintia és Kovács Dzsenifer testvérpáros a Vakok Állami Intézetében végeztek el egy három hónapos tanfolyamot, megtanultak közlekedni, és a mindennapokban elvégezni azokat a hétköznapi dolgokat, amelyekre szükségük van. Pintér Norbert mentorált látásvesztése előtt általános iskolai tanítóként dolgozott, jelenleg magántanulókat tanít és az informatika mellett dalszerzéssel foglalkozik hobbi szinten. Madaras Dorottya énekesként került a programba, színházi és énekesi területen tevékenykedik középiskolai tanulmányai mellett végzős hallgatóként. 

Ők négyen kaptak lehetőséget, majd zenei képzést a novemberi kiválasztást követően. Közösen szereztek dalokat, és dolgozták fel a Márti dala című számot. A folyamat során Pásztor Anna mentorként volt jelen, és segítette a mentoráltak fejlődését: "Amit ezektől a csodásan tehetséges emberektől kaptunk az a valódiság, az őszinteség, az érintetlenség és az igazság. Brutálisan jó lett a végeredmény, nagyon jó nóták születtek, büszke vagyok a gyerekekre. A Márti dala című számunkat Mártinak dedikáltuk, aki sajnos már nem él, de ő maga is fogyatékossággal élő barátunk volt, és nagyon-nagyon büszke lenne arra, hogy egy ilyen hihetetlen dolognak a mentora lehet most ő is, hiszen régóta tevékenykedik föntről a zenekar érdekében is, és most a gyerekek érdekében is, és nagyon-nagyon büszke lenne arra a gyönyörűséges dologra, ami a Márti dalából is született.”

Szebényi Dániel, aki a program zenei producereként vitte végig a képzést, a záróeseményen kiemelte: “Sikerült megteremteni a mentorált fiatalokkal egy folyamatos fókuszállapotot. Azt éreztem nagy győzelemnek, hogy már a legeslegelső perctől kezdve, amikor először találkoztunk személyesen a mentoráláskor, mindenki folyamatosan figyelt, és azért volt ott, hogy fejlődjön, és haladjunk előre a dolgokkal. Így elindult egy organikus folyamat, amiben jó volt benne élni, és sosem fogom elfelejteni, amikor először hallottunk Annával egyben a mentoráltak dalait." A mentoráltak a három hónapos zenei képzés során gyakorlati órákon és workshopokon nyertek betekintést a dalszövegírás fortélyaiba, a dalszerzés alapvetéseibe, majd kezdtek közös dalszerzésbe. Az időszak alatt havi támogatást kaptak az alapítványtól, a program végén stúdióban vették fel a dalokat, majd a két saját szerzeményhez videóklipet is forgattak. 

A programot szervező Civilút Alapítvány kuratóriumi elnöke, Vári Attila kiemelte, a Varázsceruza - Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című programot folytatják, és a zene mellett a képzőművészeti terület kap a jövőben kiemelt szerepet. Az elnök az alapítvány operatív igazgatójával, Vezér Tamással adta át a záróeseményen a mentoráltak számára a bizonyítványt, amiért a képzést sikeresen vitték végig, és fejezték azt be. Emlékplakettel és oklevéllel köszönték meg Pásztor Anna és Szebényi Dániel kiemelkedő munkáját, és a program fő megvalósítóinak munkáját, valamint a támogatók segítségét.

A program során Sárközi Éva képzőművésznő a fogyatékosság témájára reflektáló festményét adományozta a Varázsceruza program segítése céljából. A festményt online aukción értékesítették, bevételével a Varázsceruza program további megvalósítását támogatják.

A Varázsceruza mini album május elejétől a Civilút Alapítvány Spotify-csatornáján és további streaming felületeken is elérhetővé válik.