2024. november 6-án a Dél-alföldi régió nyugállományú katonái és honvédségi nyugdíjasai gyűltek össze a MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár bázisán, hogy részt vegyenek a számukra szervezett találkozón. A rendezvény, amelyen Bács-Kiskun, Békés és Csongrád vármegyék katonai szervezeteinek képviselői is jelen voltak, a közösség erejét és a nyugállományúak iránti megbecsülést hangsúlyozta.
Az eseményt a Honvédelmi Minisztérium államtitkárának köszöntője nyitotta meg, amelyet a Honvéd Vezérkar területvédelmi helyettesének előadása követett. A Gondosóra program képviseletében Dr. Juhász Roland adott tájékoztatást az idősebb generációk számára nyújtott szolgáltatásokról. A rendezvény zárásaként Kondákor Zsófia, a Civil Út Alapítvány képviseletében mondott köszöntőt, amely különösen emlékezetessé tette a találkozót.
"Ma Önökkel állok itt, hogy kifejezzem tiszteletemet és elismerésemet mindazért, amit életük során a hazáért tettek. Az Önök hősies szolgálata és elkötelezettsége példaértékű, és kötelességünk, hogy emlékezzünk és támogassuk Önöket a mindennapokban" – mondta Kondákor Zsófia. Hangsúlyozta, hogy a Civil Út Alapítvány Odaadó Programja a szenior korosztály mindennapi kihívásaira nyújt segítséget, legyen szó egészségügyi támogatásról, szociális programokról vagy akár közösségi kezdeményezésekről.
A rendezvény során ajándékcsomagokat is kiosztottak a résztvevőknek. „A hazáért mindhalálig” logóval ellátott hátizsákokban logózott nyakkendők, a Zrínyi Nyomda kiadványai, valamint a HMEI Zrt. által felajánlott Honvédelmi Minisztérium logójával ellátott pólók kaptak helyet. Az ajándékcsomagok szimbolikus értéket képviseltek, kifejezve a résztvevők iránti hálát és tiszteletet.
A rendezvényt a Civil Út Alapítvány három munkatársa segítette, akik a helyszínen nemcsak az ajándékok kiosztásában, hanem a programról való felvilágosításban is aktívan részt vettek. Az esemény mottója „Együtt egymásért – Együtt a jövőért”, méltóan tükrözte a közösség erejét és az idősebb generáció iránti megbecsülést. A találkozó nemcsak az összetartozás fontosságára emlékeztetett, hanem arra is, hogy a múlt tapasztalatai miként segíthetik a jövő nemzedékeit.