Rendhagyó pódiumbeszélgetés-sorozatot szervezetünk fogyatékosügyi kérdésekről

Rendhagyó pódiumbeszélgetés-sorozatot szervezetünk fogyatékosügyi kérdésekről

Rendhagyó pódiumbeszélgetés-sorozatot szervezetünk fogyatékosügyi kérdésekről

Mi számít 2023-ban píszínek? Művelhetünk-e valódi szemléletformálást online? Milyen szerepük van a közösségi élményeknek? Hogyan tudunk hatást gyakorolni nagy célcsoportokra, és hol vannak a határok? Egyáltalán milyen célokat lehet elérni a területen nagy célközönség megszólításával? A fogyatékossággal élő emberek milyen eséllyel indulnak a munkaerőpiacon? Hol érnek össze a rehabilitációs, reintegrációs szálak alapítványok, érdekvédelmi szervezetek, kormányzati döntés-előkészítő osztályok és a piacon működő cégek között?

Mindezekről beszélgettek 2023. június 14-én a “Kapocs-nap - Hagyj nyomot a világban!” című rendezvényen meghatározó fenntarthatósági menedzserek, vállalatvezetők, illetékes kormányzati szereplők, civil alapítványok és érdekvédelmi szervezetek szakemberei és maguk az érintettek.

A beszélgetések elsődleges célja igazságkeresések helyett egy nagy, a területet átfogó párbeszéd kezdeményezése volt, valamint az, hogy rámutassunk a perspektívák lehetőségeire, és arra, a nézőpontok megférnek egymás mellett, ha megismerjük, és egyben megértjük a legkülönbözőbb álláspontokat a szenzitív, sokszor megosztó, és egyben nagy célközönséget érintő kérdésekben. A Civilút célja, hogy a Kapocs-nap évről-évre egyre nagyobb formátumban jelenhessen meg újabb szereplők, megszólalók és véleményformálók bevonásával, és összefogással elérje, hogy érdemi párbeszéd gondozása mellett összefogás valósuljon meg.

 A pódiumbeszélgetés-sorozat hat szekcióból állt össze azzal a céllal, hogy egyik beszélgetésből következtetve a másikat a beszélgetőpartnerek eljussanak a szemléletformálás lehetőségének meghatározó kérdéseitől a márkaépítések, termékfejlesztésen át a megváltozott munkaképességű emberek munkaerőpiaci reintegrációjáig.

“Minden bizonnyal Önök is hallották már a történetet, amely a fogyatékossággal élő gyermekek futóversenyéről szól. A gyermekek izgatottan felsorakoztak a startvonalhoz, majd, amikor elindult a verseny, a közönség nagy meglepetésére nem kezdtek futni. Ehelyett megfogták egymás kezét, és így teljesítették a távot. Együtt, összekapaszkodva, egymást segítve haladtak a cél felé. Hogy mindannyian győztesek legyenek.” - hívta fel a figyelmet az összefogás és összekapcsolódás fontosságára Gulyás Andrea, alapítványunk sajtószóvívője, aki beszédével megnyitotta a rendezvényt.

  A folytatásban Ruttkay Réka, az alapítvány kuratóriumi elnöke ismertette a Civilút Alapítvány eddigi munkásságát és az eredményeit, majd bemutatta az idei év célkitűzéseit - mind az év folyamán eddig már megvalósított munkákat, mind a terveket. A Varázsceruza fogyatékosügyi adománygyűjtő és tehetségkutató, tehetséggondozó programot, melyet a tehetségek kapcsán Pásztor Anna az Anna and the Barbies tagja gondoz majd.

 A Civilút által kezdeményezett fél órás beszélgetéseket Megyeri Gabriella, az alapítvány kommunikációs- és kreatívigazgatója vezette a következő résztvevőkkel a különféle témakörökben: 

Mennyi idős kortól, és meddig lehet szemléletformálással hatni a gyerekek értékrendjére? Mikor és mi-minden hatására alakulnak ki bennük az előítéletek?

  • Bognár Rozita, CSR-menedzser, Decathlon Magyarország,
  • Kővári Edit, elnök, Autisták Országos Szövetsége, 
  • Dr. Perlusz Andrea, főiskolai tanár, ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, 
  • Toponári Gábor, ügyvezető igazgató, Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége.

Mi számít igazán? Ha nagy célcsoportot célzunk meg, kell-e választani értékteremtés és elgondolkodtatás között? Kell-e kompromisszumokat kötnünk, ha nagy számban szeretnénk embereket megszólítani?

Beszélgetők:

  • Csetneki Csilla, elnök, Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége,
  • Regős Judit, elnök, Szülők Háza Alapítvány,
  • Várkonyi Attila, zenész, dj dominique, rádiós és televíziós műsorvezető, szakkommentátor, szerkesztő, médiaszemélyiség.

Valódi értékteremtés: működik a márkaépítés és termékfejlesztés, mint eszköz a fogyatékosügyben? Hogyan lehet jól építeni?

Beszélgetők:

  • Kovács Henrietta, ügyvezető igazgató, AutisticArt Alapítvány,
  • Szabó László, ügyvezető, Musical Neked Kft., elnök,  Magyar Paralimpiai Bizottság,
  • Ekler Luca, paralimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó magyar paraatléta;
  • Karvai Sándor, látássérült influenszer.

CSR-tevékenység: felelősségvállalás vagy kommunikációs eszköz? Megváltozott munkaképességűek piaci integrációja? Hol érnek össze az információk?

Beszélgetők:

  • Schmitt Petra, fenntarthatósági menedzser, Budapest 2023 Nonprofit Zrt., fenntarthatósági menedzser,
  • Villányiné Dr. Bárány Anikó, főosztályvezető, Támogatási és Foglalkozási Rehabilitációs Főosztály, Belügyminisztérium,
  • Ungvári Mihályné, elnök,  Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesülete, 
  • Takács Zoltán, társtulajdonos, Bake my Day.

  Hogyan lehet személyes történeteken keresztül nagy ügyeket szolgálni? A személyes történetekből hogyan válhat aztán csoportérdek? Beszélgetők:

  • Lengyel Zsófia, elnök, Mindenki Képes Egyesület; látássérült parasportoló,
  • Tóth Krisztina, SMA-beteg Zente édesanyja, a Zente SMA 1 Tiny Hero - Stronger than SMA blog szerzője,
  • Drávucz Rita, alapító, WonderFlora & CMT Alapítvány,
  • Berente Judit, elnök, Magyar Szervátültetettek Szövetsége.

Mennyire szempont a munkaerő toborzásban a fogyatékossággal élők integrációja? Hol kezdődik a társadalmi felelősségvállalás szempontjának szemléletformálása?

Beszélgetők:

  • Szabó Dezső, vezérigazgató, DreamJobs,
  • Csizi Péter, szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár, Belügyminisztérium,
  • Pethő Anikó, ügyvezető igazgató, Aarenson Consulting Személyzeti Tanácsadó Kft.,
  • Pordán Ákos, elnök, Kézenfogva Alapítvány.

A beszélgetésről készült felvételek elérhetőek a Civilút Alapítvány Youtube-csatornáján:

https://www.youtube.com/playlist?list=PLD-yDYocQ_mcUmnQxhp8UxyqS5R3fs-Yx

Jövőre ismét találkozunk!