Sikerrel zárult a Civilút Alapítvány, a Magyar Ergométer Szövetség (MERSZ) és a Magyar Paralimpiai Bizottság közös programja: a Minden sport mindenkié! projekt folytatásaként közel ezer alkalommal eveztek a fogyatékossággal élők a MERSZ által biztosított ergométeres gépeken.
A Civilút Alapítvány, a Magyar Ergométer Szövetség és Magyar Paralimpiai Bizottság együttműködése révén országszerte huszonegy, fogyatékossággal élő embereket ellátó szociális intézményben próbálhatták ki az ergométeres evezőgépeket. A projekt célja az volt, hogy a fogyatékossággal élők is átéljék a sportteljesítmény, a mozgás adta örömet, élményt. A tavaly decemberben indult és idén január 15-én zárult program során közel ezer alkalommal eveztek a fogyatékossággal élők az ergométeres eszközök segítségével.
- A Minden sport mindenkié! programban nyáron ép és parasportolók fogtak össze, hogy segítsék a fogyatékossággal élő hazai sportolók lehetőségeinek kiszélesítését. A folytatásban pedig a civil szervezetek együttműködésének köszönhetően a fogyatékossággal élők maguk is kipróbálhatták a sport nyújtotta örömet. Közel ezer alkalommal eveztek a gépeken, és a beszámolók szerint a program erősítette a csapatszellemet, az intézmények lakói egymást motiválták a teljesítményre. Számunkra nagy öröm a program sikere, hiszen ez is bizonyítja, hogy a sportban tényleg mindenki megtalálja a közösségi élményt, az örömet. Ezúton is köszönjük az intézmények munkatársainak, valamint az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság segítségét – mondta Ruttkay Réka, a Civilút Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Az ergométeres eszközök - közöttük is kiemelkedően az evezős ergométer - számos olyan jellemzővel bírnak, amelyek ideális választássá teszik őket a korábban mozgásszegényebb életmódot folytató fogyatékossággal élő személyek mozgásigényének kielégítésére is.
Az evezőgépeket a MERSZ a járványügyi szabályok betartásával, fertőtlenítve szállította el a szociális intézmények bejáratáig, a személyzet számára pedig online oktatóanyagokat biztosítottak.
- A tapasztalatok szerint az intézményekben élők nagy érdeklődéssel fogadták a gépeket; az útmutatások alapján, és egymást megfigyelve szinte mindenki elsajátította, hogyan kell használni az eszközöket. A fiatalabb korosztály tagjai szinte edzésszerűen eveztek a gépekkel, és azt is el tudták mondani, mely izmaikat „dolgoztatták meg” – emelte ki Horváth Gábor, a MERSZ elnöke, kétszeres olimpiai bajnok.
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke szerint a “Minden Sport Mindenkié” program a 2020-as esztendő egyik legsikeresebb esélyegyenlőségi kezdeményezése volt, a program folytatása pedig megmutatta, hogy a fogyatékossággal élő emberek számára is fontos a sport és a teljesítmény. „Külön öröm számunkra, hogy a kezdeményezés sikeréről február 22-én, a Magyar Parasport Napján adhatunk hírt, hiszen ez nagyban hozzájárul, hogy minél többen és többet tudjanak meg a fogyatékossággal élők sportolási lehetőségeiről, eredményeiről. Mindenki számára adódnak nehézségek, de összefogással, önzetlen odaadással küzdhetünk együtt, akadályok nélkül céljaink elérésért. Ez a kampány is bizonyítja: fogyatékosnak lenni, nem jelenti azt, vesztesnek lenni.”
Fotó: Varga Katalin paralimpiai 5. helyezett, vb. 4. és Eb. 3. helyezett parakajakos és Böjte Dávid Dave Exatlon Hungary 2020 férfi győztese a Minden sport mindenkié! nyári jótékonysági evezésén