A pesti központ után immár Budán is elérhető az Egyszülős Központ, ami hatalmas segítség azoknak, akik egyedül nevelik gyermeküket, gyermekeiket. A Civilút Alapítvány részéről Ruttkay Réka, a kuratórium elnöke látogatott el az új központba, ahol Nagy Annával, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány vezetőjével az idei évi közös tervekről is egyeztettek.
Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány tavasszal nyitotta meg Budán, a Maros utcában a budai Egyszülős Központot. A Civilút Alapítvány részéről Ruttkay Réka, a kuratórium elnöke látogatott el az új központba, amely igazi közösségi hely. – Az Egyszülős Központ Alapítvány szinte a kezdetektől együttműködő partnerünk. Nagyon fontos és elismerésre méltó az a munka, amelyet az egyszülős családokért végeznek. A budai intézmény megnyitásával még több család számára elérhetőek a programok – mondta Ruttkay Réka, aki nem csupán az új központ megnyitásához gratulált, hanem ahhoz is, hogy az Egyszülős Központ a Magyar Brands 2021 pályázaton elnyerte az Innovatív Márka címet.