12017 csomag rajzeszköz gyűlt össze a sérült gyermekek és fiatalok javára a Varázsceruza – Legyen idén még több a mosoly! jótékonysági akcióban, amelyet a Civilút Alapítvány indított az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségével (ÉFOÉSZ) együttműködésben. A kezdeményezés sikerét, társadalmi elismertségét mutatja, hogy idén majdnem kétszer annyi rajzeszköz gyűlt össze, mint tavaly.
Idén második alkalommal indította el a Civilút Alapítvány az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségével (ÉFOÉSZ) együttműködésben a Varázsceruza jótékonysági akciót; rajzeszközöket, elsősorban színes ceruzákat gyűjtöttek a fogyatékossággal élő, sérült gyermekek és fiatalok számára.
- Az idei akciónk mottója az volt, hogy „Legyen idén még több a mosoly”. Ugyanis szerettük volna, ha még több rajzeszközt tudunk átadni a fogyatékossággal élő, sérült gyermekek és fiatalok számára, mint a tavalyi évben, amikor 6265 csomag rajzeszköz gyűlt össze. Az összefogás eredményeként majdnem megdupláztuk a tavalyi adományt: 12017 csomag rajzeszköz gyűlt össze. Nagyon büszkék vagyunk az eredményre és köszönjük a támogatóknak – mondta Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kurátora.
Az adományok egy részét a Civilút Alapítvány már átadta a gyermekeknek szeptember 13-án, a Sérült Gyermekek Napján a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az azóta összegyűlt további rajzeszközöket a Civilút Alapítvány a Hajlék Alapítvány lakóotthonában adta át október 15-én az ÉFOÉSZ-nak.
- Köszönjük a Civilút Alapítványnak, hogy idén is megrendezték a Varázsceruza gyűjtést a fogyatékossággal élő gyermekek és fiatalok számára. Nagy örömünkre szolgál, hogy ismét együtt dolgozhattunk ezen a nemes ügyön, az pedig még több örömre ad okot, hogy ezúttal sokkal többen csatlakoztak az adományozáshoz. Az előző évben, már csak a bezártság miatt is, különösen fontos szerepe volt az ilyen kedves gesztusoknak. Minden kiosztott eszköz azt segítette elő, hogy a sérült gyerekek egy kicsit könnyebben viseljék el ezt a nehéz időszakot. Idén ugyan már szabadabban, de várhatóan hasonló lelkesedéssel ragadnak ceruzát, tollat vagy filcet a fiatalok, hogy ugyanolyan csodás munkákat alkossanak. Remélem, hogy ez a szép kezdeményezés egy hosszú hagyományt teremt meg! – mondta Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ elnöke.
A Varázsceruza akciót idén is támogatta Pintácsi Alexandra, Szandi, aki számára azért is fontos a kezdeményezés, mert abba bárki bekapcsolódhat egy doboz színes ceruzával és mosolyt rajzolhat a sérült gyermekek arcára.
A Varázsceruza jótékonysági gyűjtést magánszemélyek mellett cégek, civil szervezetek is segítették: az Auchan Magyarország Kft., a Vérteserdő Zrt., a Hillbrown Consulting Kft., a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Príma Kft., a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ Kft., a Főnixbata Auditáló Kft., a Humanitás Szociális Alapítvány, a Szemfüles Egyesület a Gyermekekért. Az Egyszülős Központ, a Tisztelet Társasága és a Bake My Day Pékség Hegyvidék gyűjtőpontként segítette a jótékonysági akciót.
A Civilút Alapítvány ezúton is köszönetet mond a felajánlásokért!