Varázsceruzával írták újra lehetőségeiket a kiválasztott tehetségek

Varázsceruzával írták újra lehetőségeiket a kiválasztott tehetségek

Örömmel jelentjük be, hogy megjelent tehetségkutató, tehetséggondozó programunk várva-várt albuma, a Varázsceruza mini album, amelyet a mától Spotify-on és Apple Musicon is megtalálhattok, és hallgathattok.

Programunkat szeptember végén hirdettük meg azzal a céllal, hogy fogyatékossággal élő zenei tehetségek számára több kiválasztást követően lehetőséget adjunk zenei fejlesztésre, majd ezt követően egy közös album megjelentetésére. Pásztor Anna segítette mentorként a kiválasztott három indulót, így jutott a legjobbak közé egyéni indulóként Madaras Dorottya és Pintér Norbert, formációként pedig Kovács Cintia és Kovács Dzsenifer testvérpár. 

Zenei producereként hosszú úton vezette végig a fiatalokat Szebényi Dániel, hogy a teljes csapat közösen alkothasson, gyakorolhasson, és album formájában mutathassuk be a hozott tehetség és tudás, a műhelymunka és rengeteg próba eredményeként a mentoráltak közösen fejlesztett dalait. 

Végtelenül büszkék vagyunk a mentorált fiatalok munkájára és arra, hogy a Varázsceruza programmal velük együtt, és Pásztor Annával, Szebényi Dániellel közösen hagyunk nyomot a világban. 

A Varázsceruza program kezdetétől kiemelt jelentőséggel bírt számunkra a szemléletformálás és az, hogy a világ legtermészetesebb módján mutassuk be Dodót, Cintiát, Dzsenifer és Norbit. 

Szerettünk volna elkerülni, hogy a “szokásos” módon beszéljünk élethelyzeteikről. Sokkal inkább törekedtünk arra, hogy a kultúra szűrőjén át elsősorban tehetségükről szóljon a program, így a próbafolyamatok szüneteiben ők mesélhettek az életüket meghatározó fontos állomásokról.

Közeledik a július 2-ai koncert, amelyen előzenekarként kaptak lehetőséget a bemutatkozásra tehetségeink, de előtte a Budapest Business Festen is hallhatók lesznek.

 

Apple Music: https://apple.co/4dK9ABk

Spotify: https://spoti.fi/4ahlBei

YouTube Music: https://bit.ly/Varazsceruza_YTM

Összesítő oldal: https://bit.ly/m/Varazsceruza_2024