Ma Magyarországon minden tizedik gyermek koraszülött, fejlődésük a biológiai rizikó talajáról indul. A Budapesti Korai Fejlesztő Központ több mint 30 éve segít az érintett családoknak. Mi az ő munkájukat szerettük volna megköszönni, így a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban! programunk keretében egy speciális libikókára gyűjtöttünk, melyet a támogatókkal együtt adtunk át az intézmény vezetőjének, Czeizel Barbarának.
A játszótéri elem különlegessége, hogy sérült és ép gyermek együtt játszhatnak vele, ami segíti az elfogadást. Küldetésünk, hogy kapocsként segítsük a fogyatékosügyi szervezeteket.
„Ünnepélyes keretek között felavattuk új, inkluzív játszótéri eszközünket, a pillangós libikókát. Hálásak vagyunk a Civil út Alapítványnak, hogy a Varázsceruza Program - Hagyj nyomot a világban! kezdeményezés keretében a zuglói épületünk udvara tovább színesedhetett, és lehetőségünk van megteremteni annak a feltételeit, hogy tipikusan fejlődő és eltérően fejlődő gyerekek együtt játsszhassanak. Köszönjük továbbá a Gránit Bank és a SOS Leukémiás Gyermekekért Alapítvány támogatását is, hogy segítette a megvalósulást.” – emelte ki az átadón az intézmény vezetője, Czeizel Barbara.
A tavalyi év során, a Civilút volt kuratóriumi elnöke, Ruttkay Réka a Varázsceruza program bővítésekor kereste meg a fejlesztőközpontot, hogy megkérdezze, milyen segítségre van szükségük. Ekkor esett a választás a speciális libikókára, amit a gyűjtés végeztével örömmel adtunk át.
„Hálás feladatot választott magának a tavalyi év során a Civil út Alapítvány, hiszen ajándékot átadni, örömöt szerezni gyermekeknek, mindig nagy boldogság, főként abban az esetben, ha erről a bizonyos ajándékról tudjuk, hogy speciális segítséget jelent a számukra. A Budapesti Korai Fejlesztő Központ csodálatos munkáját támogatni önmagában felemelő érzés, hiszen az az odaadás, törődés, amit több mint 30 éve a gyerekekre fordítanak, példaértékű. Ennek az intézménynek a falain belül olyan gyermekek fordulnak meg, akik fejlesztésre, támogatásra, plusz odafigyelésre szorulnak.” – tette hozzá Vezér Tamás Dániel, a Civilút operatív igazgatója.