carousel

Kapocs Komplex Mintaprogram

Kapocs Komplex Mintaprogram a fogyatékos emberekért

A Kapocs Kártyákat az alábbi galériára kattintva tekintheti meg:

A Civilút Alapítvány elkötelezett a fogyatékos emberek társadalmi elfogadásának növelése mellett, ezért a “Minden sport mindenkié” vagy a Varázsceruza - Rajzolj mosolyt! programunk mellett 2021 második negyedévétől elindítjuk Kapocs Komplex Mintaprogramunkat is. 

A Mintaprogram célja, hogy megmutassa, a fogyatékos embertársaink is hasznos, értékteremtő tagjai a közösségeknek. A program megvalósításában önkormányzatokkal, köznevelési intézményekkel és fenntartóikkal, valamint évtizedes fogytékos szakmai és érdekvédelmi múlttal rendelkező társadalmi szervezetekkel dolgozunk együtt. 

A Civilút Alapítvány a Kapocs Komplex Mintaprogramban az alábbi társadalmi szervezetekkel működik együtt: Autisták Országos Szövetsége (AOSZ), Démoszthenész Egyesület, Ép Hallásért Alapítvány, Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ), Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesülete, Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ), valamint tagszervezetei közreműködésén keresztül a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége. 

A Kapocs Komplex Mintaprogram kifejezetten hasznos lehet olyan településeken, ahol már fogyatékos emberek bentlakásos intézménye működik, vagy új jön létre. Emellett minden település számára megfelelő, amely Helyi Esélyegyenlőségi Programját hatékonyan és eredményesen akarja megvalósítani.

A programban az alábbi fogyatékossági típusokkal ismertetjük meg a résztvevőket:

  • mozgáskorlátozottság
  • látássérültség
  • hallássérültség
  • értelmi fogyatékosság 
  • autizmus spektrum zavar
  • beszéd- és nyelvi zavarok.

Célunk, hogy a helyi igazgatási és szolgáltatási szektor, valamint a köznevelési intézmények diákjai és pedagógusai szemléletformáló előadások, rendezvények és kommunikációs kampányok segítségével betekintést nyerhessenek a fogyatékos emberek életébe, megértsék mindennapi kihívásaikat, és képessé váljanak a velük való gördülékeny együttműködésre. 

A Mintaprogramban honlapunkon elérhetővé tettük az ún. Kapocs Kártyákat is. Az ingyenesen letölthető, vagy rászorulók számára postán, térítésmentesen is igényelhető, nyomtatott formátumú Kapocs Kártyák segítségével a legkisebb, fogyatékos, illetve tartós betegséggel élő gyermekek beilleszkedését is megkönnyíthetjük. A kártyák általános ismereteket tartalmaznak a különféle fogyatékossági típusokról, amelyek szükség szerint átnyújthatóak a gyermekkel foglalkozó pedagógus, kisgyermeknevelő, vagy egyéb személy számára, aki az adott fogyatékossággal kapcsolatban nem rendelkezik elegendő ismerettel. A kártyákról tájékoztatást adunk a védőnők számára a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének közreműködésével. Célunk, hogy a közeljövőben a kártya az összes hazai védőnőhöz nyomtatott formában is eljusson, így azokat az érdeklődők akár helyben is megtekinthetik.

A fentiek mellett a fogyatékosságon túl egy külön kártyán kaphatnak információt a cukorbetegségről is az érdeklődők, melynek szakmai tartalmát a Magyar Diabetes Társaság közreműködésével dolgoztuk ki.

 

Igényeljen kártyát!

Melyik típusú Kapocs Kártyákat küldhetjük el Önnek?

Milyen formában igényli a Kapocs Kártyát?